1: ZENGÕ EMBER

Szkárosi Endre beszélgetése¹

Szkárosi Endre: Azért ostromoltalak és próbáltam élni a lehetõséggel, hogy találkozzunk és halljalak, hogy mások is hallgathassanak. Mikor ennek a számunknak a profilja kiderült ­ homos sonorus, a "hangzó ember", de a sonorus zengést is jelent, egész egyszerûen azt jelent meg elõttem, hogy a "zengõ ember", az nekem szubjektíve te vagy. Mindazok a felvételek, amiket tõled hallottam, és a kiállításod is, amit néhány éve a Dorottya utcai Galériában láttam, valahogy ezt erõsítették meg bennem. Szóval van-e benned zengés? Mióta van zengés? S van-e zengés ma is?

Január herceg: Szervusz Endre! Itt ülök melletted az autóban, értem a kérdésedet, és el tudom helyezni a térben több helyre. Nem tudom most pont melyikre gondoltál, mert mindegyikben van igazság. Ezt telepátiának is nevezték régebben, meg ilyen áthallatszódásnak is. Hogy az embertársaink is értsék, hogy mirõl beszélünk, ezt úgy kell felfognunk, hogy az állatok, a bogarak, a növények, az ásványok, és általában az Univerzumban is minden érzékeli egymást. Létezik egy kialakult fogalmi nyelv, ami az egész Univerzumban érvényes. Ebben mi emberek, mikor még állatok voltunk, mi is benne voltunk. Aztán kifejlõdtünk belõle, amiért azt gondolná az ember, hogy rögtön okosabb is lett, de ez nem így van, mert egy teljesen új iskolát kellett kitanulnunk, az Ember-iskolát, amihez nekünk még 20 méter hiányzik.

Nem vagyunk kifejlõdve, ezért a hallás, a kozmikus hallás vagy a kozmikus nyelv értése ­ belül is ­, mivel nem ismerjük a fogalmakat, még nincs meg. De sok embertársunknál hébe-hóba már jelentkezik. Az a célunk, hogy mindenki nyilvánvalóan kifejlett legyen. Az emberiség, tehát mindannyian. Az nem lehet egy privilégium, hogy ki hall, ki nem.

Én olyan szakmában vagyok ­ a mûvész szakmában, ami mindent egyesít. Szerencsém volt, mert 27 éve rátaláltam egy kozmikus útra ebben a munkában, ami azt jelenti, hogy egy olyan értelmes mûvészeti úton kezdtem el dolgozni, ami kivezetett az Univerzumba, és teljesen érthetõvé tett sok mindent. Elvitt az állatokhoz is, a bogarakhoz, a növényekhez, és az embertársaimhoz. Sikerült sokkal jobban megérteni sok mindent: tiszta színeket, tiszta zenei hangokat és érzelmeket tudtam használni. Milliárdnyi felfedezésen mentem keresztül ­ mint Kolumbusz ­ a mûvészetben, ami nagyon bátorító volt, meg büszkévé tett, mert öröm volt elsõnek megismerni dolgokat, amiknek jó hasznát tudjuk venni, mivel egy teljesen összetett munkát tudunk végezni velük. Nagyon sok embertársam, akiknek pedig van képessége, nem is tudja, hogy mi ez, mirõl van szó, mert ennek még nincs Tudománya, meg egyedül is vagy vele. Úgyhogy nem általános. Szóval azt hiszik, hogy telepata vagy, vagy valami különleges

És úgy elvagy vele. Nekem ez nem okozott nehézséget.

Tegnap hallottam, ­ egy kollegám mondta, s ez nagyon szimpatikus volt ­, hogy szellem-táj vagy gondolat-táj. Én hívtam ezt már nagy-medencének is, de van egy kollegám, akinek a lélek egy felfedezése volt az, hogy hullámból áll ez az Egész. Most a hullám az nem anyag, de nem is nem-anyag. Inkább valamiféle hullámzás, ami telis-tele van információval. Egy újabb eredményünk itt a Földön, hogy atomot tudtak porlasztani. Szó szerint hullámosították, és ez azt jelenti, hogy a hullám viszont ki tud csengeni. Hogy az anyagot el lehetett így tüntetni az abszolút páratlan, példa nélküli. Eddig úgy tudtuk, hogy nem lehet.

Munkáim során kiderült az is, hogy végtelen VAN. S hogy az Élet végtelen. Az Univerzum-golyó, az 1 db a sok közül. És nemcsak a Galaktika, hanem az Univerzum-golyó is, amiben a galaktikák vannak, és ez a szélén gyorsabban megy, de úgy megy gyorsabban, mint innen egy ûrhajó. Ez a hullám valószínûleg maga az Univerzum. Hullámként érkezett, és az materializálódott. Ma délelõtt gondoltam rá, hogy az élet ­ azt mondjuk ­ sejtosztódás, de lehet, hogy mégsem az. Lehet, hogy rossz szót használunk, és nem osztódik a sejt, hanem van egy sejt, ami hullámokat kap (mi információnak is nevezzük), s most ez az antenna (egy fél élet) az, ami fölfogja ezt a kis hullámot, ami jön, s ettõl megduplázódik. Ami mondjuk nem azt jelenti, hogy megduplázódik, hanem azt, hogy térben lesz okos.

SzE: Vigyük mindezt közelebb a dolgunkhoz, pontosabban az emberekhez: említetted ezt a kozmikus-vonalat, amin 27 éves korod óta rajta vagy. Idézz fel, említs meg, tegyél érzékelhetõvé számunkra néhány fontos fejezetet vagy nagyon fontos felismerést, számodra fontos munkát, ahogyan te ezt görgeted.

JH: Az elsõ munkám Kaptam egy könyvet a feleségemtõl ­ L. Ágitól (õ is mûvésznõ volt, gyönyörû szép ember és csodajó élettárs, szóval nagyon jó volt vele) ­, és a szerelemben úszva egy csillagászati könyvet olvastam át. Most ez a "szerelemben úszva" ezt megduplázta. Szó szerint. És ott is volt valami ilyesmi, s még egy eredmény: hogy a Teremtés is egy ilyen házastársi dolog. Szóval nem egyéni, hanem az is a térben van. Tehát itt a férfi és itt a nõ, és akkor teremtenek kettõjük között egy életet.

Szóval elég az hozzá, kaptam egy könyvet tõle, és ebben a könyven az õsrobbanás volt levezetve. Ahogy kialakult a Nap-család, és a hélium-wasserstopf ködbõl tömörülés által zsugorodott, majd kigyulladt a proton, és Planéták keletkeztek. Ez elõttem nagyon logikus volt, én egyébként is egy ilyen indián gyerek voltam, kirándulás-barát, meg bogarászós És bátor is a gondolataimban, ahogy a logikát használtam. Nagyon jó mûvész volt az édesapám meg az édesanyám, a nagybátyám szintén ­ tiszta, jó emberek voltak, és a feleségem is ­ ígyhát szerencsés helyzetben voltam, és ki tudtam olyan dolgokat következtetni az Életrõl, ami egész bámulatos volt.

Egy olyan telepatikus útra kerültem, ahol vettem a tudományos lapot is meg mindent, s így tudtam az Univerzum-golyó teljes sorsát visszamenõleg és elõrefelé ábrázolni. Ezeket a mûveket ki is állítottam a Dorottya Galériában. Ez egy 27 éves ember látnoki munkája volt, amiben azért nagyon sokaknak az összteljesítménye is bennefoglaltatott. Ez lett az elsõ olyan jellegû kozmikus munkám, amely egy Univerzum-golyó múltját ­ hogy hogyan keletkezett ­ és a jövõjét is tartalmazta. Tehát benne volt a rózsás jövõ, és a múlt, meg a jelen is.

Ezután különféle más helyekre jutottam. Volt egy sorozatom, ami szintén 40 vagy 50 vagy 100 képbõl állt ­ közben mindig írtam meg zenéltem, és aztán elkezdtem sportolni is Így Indiába került a szellemem. Ott egy selyemsál- sorozat jött ki. Az is nagyon érdekes volt. Olyan volt, mintha diktálta volna valahonnan valaki. Az egész mindig ilyen Mintha én ­ mindig teljesen hidegen ­ mindent megcsináltam volna. Aztán Mexikóba kerültem. Akkor egy árnyékvilággal találkoztam. Az ugye magának az embernek a kisugárzása, és hogyha vesszük a sötétlilát, magamat meg mondjuk kék színûként, akkor mind a kettõ él, de egy kicsit mégis más. Érted, szóval ez az imaginárius világ.

SzE: És a hangzó szférában? Mondtad, hogy zenéltél, írtál ­ ergo szöveget írtál, zenével együtt

JH: Zenei úton ez az átjövés a hangzó-világba, az nem nagyon Nekem sajnos az embertársaim nagy része miatt kellemetlenségeim vannak a hangzó-világban, mert úgy tûnik ­ és hát nem is csak tûnik ­, hogy ez nem szakemberek kezében van. Bizonyos értelemben egy kisebbség uralja ­ lelki terroristáknak is fölfoghatom õket ­, akiket nagyon nehéz kordában tartani.

SzE: a helyükre tenni

JH: Ez azért lehetséges, mert a lelkész-nép ­ akik mi mûvészek lennénk, akik a Bibliát meg az Új Bibliát írják, és ezt ápolják meg kultiválják ­ nincs még meg. És mivel nincs egy közös szabályunk és egy közös technológiánk, ezért az anarchia ebben a hangzó-világban ­ vagy lelki-világban ­ óriási nagy. Valószínûleg más országokban is, de itt Kelet-Európában meg kifejezetten durva. Itt vannak ilyen rossz varázslók, akik olyan módszerekkel közelítenek, és olyan dolgokat csinálnak emberekkel ­ akik aztán kénytelenek védekezni, csapatba tömörülni stb. ­, hogy hát kaotikus a helyzet. De ez nem marad így, mert lesz egy népünk, lesz technológiánk, és rendbe fogunk jönni.

SzE: Emlékszem, évekkel ezelõtt kaptam tõled Elöl a test, utána a szellem címmel egy kazettát, és azon viszont nyugalom volt és békesség.

JH: Jó, a munkámban szakember vagyok, és életegyenleteket készítek. A jól elvégzett munkát úgy képzelem, szóval a jól elvégzett munka az, hogy abban JÓ van. Tehát én mint mûvész nem azt interpretálom, hogy rossz az élet, vagy hogy még kialakulatlan. A terrorizmust vagy ezt az anarchiát a lélekben nem ábrázolom, eszem ágában sincs! Én teljesen mást ábrázolok, a harmóniát. Ez a problémánk itt a Földünkön, és nemcsak Magyarországon, hanem más helyeken is. És ez nagy probléma, mert a politikusok bizonyos értelemben magukra vannak ezzel hagyva, mert õk nem tudják a lelket megszervezni, mert más szakmában dolgoznak. Ezért ­ hogy is mondjam? ­ egy tömeg hülyeség is okozhat depressziót. S nekünk, mûvészeknek meg össze kell szedni magunkat. És ezért kell jól dolgozni és okosnak lenni és egyesíteni népünket az egész világon. A politikai szakma megvan már, de a mûvész-szakmát nekünk egy új kultúrával együtt kell felépítenünk.

SzE: Beszélgetésünk elõtt említetted, hogy 35 éve dolgozol, és 27 éve vagy kozmikus pályán. Az elõtte lévõ 8 éved mennyire van benned most? Hogy éled meg? Elraktad-e valahova? Vagy dolgozik az is?

JH: Hát, nem tûnt föl. Az átmenet, az igen. Az, hogy olyan dolgokat tudtam megcsinálni, amiket azelõtt nem tudtam. És nem tudtam, hogy honnan jön ez. Korábban csak azt tudtam létrehozni, ami az agyamban volt. Aztán most, hogy errõl beszélünk, még azt is tudom neked mondani, hogy az ember megszületik, és aztán nem rögtön, hanem úgy 20-26-27 éves korában kinyílik a társadalom felé. Szerves része lesz a társadalomnak. Ez azt jelenti, hogy itt volt az agyam nekem 27 évig, és aztán elkezdett résztvenni a társadalmi fejben". És a többi is így ­ mint egy ilyen fõ kompjuterben ­, közös fejben, közös logikával...

Elõtte pedig a gyerek-kor volt. Amikor az ember még nem született bele. Most nagyon sok embernek vannak ilyen születési fájdalmai, amirõl azt hittük, hogy valami rossz. Szinte olyan, mint a születés maga, de nem felnõtté válás, hanem lélekben való megszületés. Errõl sincs sajnos irodalmunk, és ebben sincsenek segítve a gyerekek. Sokan nem tudják, hogy mi történik velük. És ezért ezt is föl kell tárnunk és rendesen kell kezelnünk. Megünnepelnünk velük, meg szeretetben tartani

SzE: Említetted, hogy lesz egy kis kiállításod 20-án.

JH: Ez egy pici kiállítás az Éri Galériában, olyan 20-30 kép. Egy kolleganõmmel együtt állítunk ki², mert nekem tetszik ez így, és szeretnék a jövõben is kolleganõkkel kiállítani.

SzE: Tehát páros kiállítás lesz.

JH: Igen. Az, hogy férfi-nõ, férfi és nõi nemû személy együtt, ezt a jövõben is meg akarom így tartani.

SzE: És éneklés, zengés, gitár? Van ez még? Múltkor egy gitárral láttalak. Az öltözéked része volt, de nyilván játszol is rajta.

JH: Most ezen a kazettán rajta is van egyfajta ének. Dal. Nagy szakmai sikerem lett így az elmúlt években. A gitározással, meg az énekléssel elértem egy szintet. De nem is annyira erre célzok, hanem inkább arra, hogy sikerült egy olyan világot összefoglalnom, ami méretében már nagyobb egy kicsivel, mint egy vagy tíz ember. Sikerült egy adott zenei anyagon belül körülbelül 5 percig egy elemet ­ a vizet ­, vagy a Planétát, meg a Holdat is egy pillanatra úgy érzékeltetni ­ nem megidézni, hanem olyan közel kerülni hozzá ­, a szellemét úgy átvenni, hogy vissza tudjam tükrözni. Nekem ez azért nagy szakmai siker, mert egy olyan zenei vagy mûvészeti jövõt látok benne, ahol mi majd a templomainkban ­ amiket építeni fogunk az új technológiával ­ valószínûleg így tudjuk majd a Planéta-személyiséghez közelebb vinni az embertársainkat. Vagy közel vinni õket a tûzhöz, vagy a növényekhez. Tehát olyan hangokat, olyan zenét komponálni és megszólaltatni, hogy az emberek úgy érezzék, hogy az összes növény énekel nekik Olyan érzés ez, mintha egy kvantummal nagyobb területen szólalna meg a hang, mint amit ismerünk. És ez nekem pillanatokra sikerült, ami bizonyítja, hogy nekünk mûvészeknek ­ tudom azt, hogy az egész népünk tehetséges, mert ez nem egy ilyen egy-emberes poén, hogy ki jut a Mennyországba, hanem itt az egész népünkrõl van szó ­, tehát számunkra is elérhetõ ez a színvonal, hogy így dolgozzunk a jövõben. És ez egy öröm, mert a templomokban, ahol hirtelen ott lesz az Egész ­ a Nap, a Hold, tehát a Planéták, a Föld ­, boldoggá tudjuk majd tenni az embereket. Nagy mennyiségben, jól. Ez öröm egy mérnöknek ­ neked is, mert te is mérnök vagy, mûvész-mérnök ­, egy siker.

SzE: És úgy érzed, hogy ezek az új technológiák épülnek?

JH: Ezek épülnek, mert építhetõk, és így, még ha ez most nem is általános, de ha azt kérdezzük, mi a mûvészet, így egyszerû is rá a válasz. Mert a mûvészet mindennek, amit itt megismerhetünk, az egyesített anyaga. Ha mi mindannyian jól egyesítünk, akkor nagyjából ugyanaz jön ki a laborban. És abból ugyanolyan eredményekre jutunk, és ugyanúgy tudunk tanulni belõlük. Tehát végülis ez a Biblia ilyen értelemben tudományosan is megindokolható, hogy ez egy, és nem kettõ vagy több. Szóval nagyon jó lesz, jól látom a jövõnket. Megcsináljuk majd. Én errõl 28000 oldal irodalmat írtam amióta élek, abból az utolsó 5000, az például kifejezetten nagyon jó. Meg van vagy 3-400 szobrom, azok is gyönyörûek, azok is nagyon sokat mondanak el. Sok rajzom van, van 1000 festményem, meg diáim. Ezek számítanak, a mennyiség is, mert mennyiségre is szükségünk van. Sokat dolgoztam, 17 órát minden nap, szombat-vasárnap is az elmúlt évtizedekben. És ­ neked megmondhatom ­, nem is lehetett abbahagyni, mert rendkívül izgalmas a szakmánk. Nagyon izgalmas, és nagyon szép. Szóval jól tettem, végül is jól sikerült.

SzE: Hát azt hiszem, ez így nagyjából kerek

JH: Ha meg tudjuk csinálni, a végét visszahallgatjuk, hogy fölvette-e

SzE: Meg hogy egyáltalán hallatszik-e Az jólesne, ha hallatszana.

JH: Ha nem, elmondjuk még egyszer.

SzE, JH: (nevetés)

JH: Szervusz, Endre!

SzE: Hogy vagy?

2: INDIÁN ISKOLA

beszélgetés az Éri Galériában³

JH: Ezt az új mûvész-népet ­ és a lelkész-népet is, akik egy technológiában dolgoznak, mint a kémikusok és a fizikusok, ezt kell megvalósítani. Tehát az új vallást, ami a Földnek létfontosságú. Nemcsak a mûvészek, s így az emberek számára, hanem politikai okokból is, mert egyébként vallási háború van itt a világban. Hogyha egy vallásunk lenne, akkor egy mesés világképben lehetnénk együtt, mi emberek. Erre van esélyünk, mert az ûrhajózás korát éljük, s a Galaktikában mindenhol élet van, milliárdnyi: az Élet végtelen.

Meg lehet indokolni, hogy miért nincs keresztényizmus. Tudományosan is meg lehet indokolni, és nem kell tovább csinálni. Meg tudjuk azt is indokolni, hogy miért butaság a nacionalizmus. Segítenünk kell a politikusoknak, s együtt dolgozni velük. Egy ragyogó új mûvészetet kell teremtenünk, ami templomokba torkollik, és befejezni a színházi életet. Segíteni Amerikát, hogy befejezze azt az új "ország-projektet", amit nem fejezett be. Leállt vele egy kicsit, mert le lett érzékenykedve másoktól, meg nem szeretjük õket eléggé, nem értjük, hogy mi van.

Teljesen másfajta modorban kell kezelni az életet is. Az állatokat, növényeket, mindent. Szaktudásra van szükségünk, ami tulajdonképpen egy tömeges továbbképzést igényel. A mûvészeknek kell megvédeniük végülis az állatokat. Mert hát ezt se lehet hagyni ­ és nem a vegetarianizmusról van szó ­, nem lehet hatmilliárd állatot szenvedtetni a Földön, naponta. A lélekrõl beszélünk és közben gulyáslevesben úszunk. Mi mûvészek, ezt nem csinálhatjuk.

­ Mi, mûvészek nem szidhatjuk az embereket. Mi tudjuk megcsinálni ­ vagyunk húszmillióan a világon ­, hogy egyesül a népünk, és jól dolgozunk egy technológiában. Ez alatt komoly szaktudást kell értenünk, nem egy-egy gurut, aki majd jön-megy, hanem rendesen oktatható technológiákat. Nem humbugozást, hogy hátha van Isten, vagy hátha nincs. Nyilvánvaló, hogy az embernek a papája, meg a mamája a teremtõje, és az is nyilvánvaló, hogy a Planéta-személyiség⁴ egy csodálatos élõlény. És ez az élõlény, mikor azt mondom, hogy "jaj istenem, segíts a magyarokon, meg a svájciakon", õ ezt így nem érti. Nem tud segíteni a svájciakon külön, mint ahogy hiába nyög föl két-három sejt bennem ­ érted ­, hogy a térd körül vagyunk, "Január segíts nekünk!" én sem tudok mit csinálni.

­ Az elsõ pillanatokban, amikor az ember el akar kezdeni rendesen dolgozni, lenaivozzák, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy a mûvész az kritizáljon, kritizáljon és kritizáljon. Oktassa az embereket, kritizálja õket. Holott ez is teljesen egyszerû, mert nekünk kényeztetnünk kell õket, és eredményeket adnunk nekik. S az eredmények meg színesek és szépek. Tehát ­ mondjuk így ­ jól dolgozni, az nem naivitás, hanem egy nagyobb munka: szépen készíteni. Kollégáink irigyek, mert hozzászoktak ehhez a kritikus mûfajhoz és elkomorodnak, hogyha valami vidám vagy naiv, vagy már kiesett a komolyságból, s akkor az nem számít. Szóval a mi népünkön belül kellene talán a legnagyobb rendet csinálni, és akkor menne a dolog. Mert a politikusok már mind fõiskolát végeztek, és egységes a tudásuk.

SzE: Hogy értetted azt, hogy be kell fejezni a színházi életet?

JH: Ezek csak ilyen szlogenek. Úgy kell értenünk a cserét, hogy nekünk úti-csillagokat kell alkotni, és az úti-csillagokat⁵ el kell helyezni a saját fejünkben, a kollegák fejében, meg a politikusokéban. Tehát ez a tervünk: az átépítés. Persze az, hogy mi templomokat építsünk föl Magyarországon, az így nem fog menni. Fölépíteni valamit ­ egy új vallást ­, az hosszabb idõ. Azért kell nekünk összetartani, mert koordinációra is szükség van. Azért mondom ezt, mert Magyarországon a nacionalizmus leépítését csak úgy tudom elképzelni, ha kulturálisan felszabadul egy sokkal nagyobb terület, ami magába foglalja ezt is. Tehát ha Európába tud oldódni. Ehhez nekünk új történelmi tudat is kell. A nacionalizmus helyett az egész Föld, az egész emberiség életrajza, tehát mindannyiunk életrajza, az állatok életrajza. Szóval más dolgokat kell megismerni. Érted? És akkor máshol tudunk lenni, így a fejünkben.

Amerikában is, Magyarországon is, és az egész világon egy ilyen masszív önéletrajzi oktatás van ­ szóval ilyen kis-nép-történetek ­, amikbõl mi mûvészek nem tudunk okosan gondolkodni. Ezekbõl nem jutsz el a Holdig, a csillagokig, az óceánig, vagy az ûrhajózáshoz. A mûvészet egy kozmikus technológia. A világ, az állatok, minden benne van. És mikor beérünk egy ilyen kozmikus technológiába ­ tehát kikerülünk ezekbõl a helyi dolgokból ­, akkor az egészbe kerülünk bele, az utazás végtelen útjára.

Mikor azt mondom lelkész-nép⁶, az azt jelenti, hogy bizonyos értelemben a jó kedv ­ nem a becsípettség, hanem a jó kedv ­, egy high-állapot alapanyagát is mi készítjük. Nekünk kell egy olyan lelki mechanikát teremteni a Földön, amivel lehet repülni. S mivel mérnökök vagyunk, olyat, amivel ez sikerülhet is. Folyton úgy fölfogni, minthogyha sorscsapás lenne az élet, ezt elfogadni nem lehet.

A közvéleménynek van egy olyanfajta mágikus ereje, ami mindenbe beleszól.

SzE: A mûvészetbe?

JH: Mindenbe! Hogy mit csináljunk, hogyan csináljuk. Ez egy szinte Rákosi-szerû fenomén ­ amirõl azt hittük, hogy a kommunizmus ­, de végülis nem az. S ugyanezt csinálják most bizonyos mûvészek, kollegák, és politikusok is. A politikusokat nem szidhatjuk, mert mi nem látjuk el õket lelkész-anyaggal. Nekik van ez a fõiskolájuk ­ s ott az a munka-anyag, amit betanulnak ­, utána meg ez a lenni, vagy nem lenni", aztán át a templomba, hogy jaj de kár, nagyon sajnálom, de szégyellem magam". Vagyis amit kap ­ így kulturális anyagot ­, abból nem jön ki más, mint az, ahogy most viselkednek. Ha mást kapna, akkor más lenne. És ezt a más-t kell elõteremtenünk.

­ Amerika, New York balesetét nekünk mûvészeknek úgy kell felfogni, hogy valamit megidéztünk, s valamilyen hülyeséget mi készítettünk elõ. Nem parodizáltuk ki ezeket, s így mi is hozzájárultunk, hogy elterjedjen valami, ami provokálja az embereket. A politikusok gúnyolása az körülbelül húsz éven keresztül volt divat, de játék-szinten is olyan ijesztgetések mentek, hogy az fantasztikus. Az állatok, és az állatok képének elvadítása is ide tartozik. Mennyi állat-ellenes film készült? Például a dinoszauruszokról. Ufo-filmek, bogár-ellenes filmek. S hány millió gyerek retteg bizonyos filmek hatására a darazsaktól? Ezek a hollywoodi ötletek mind olyan távolra vittek bennünket az élettõl, hogy nagyon. És most van egy elég nagy számla, és ez a távolság, hogy milyen távol vagyunk az élettõl. Nekünk mûvészeknek a feladatunk az életet megszerettetni, de ezt csak szaktudással lehet. Ez nem csak egy ilyen jaj, de kedves mindenki" szólam, hanem értenünk kell hozzá, s így az Indiánt kell újra létesítenünk. Itt pedig nem szabad a hentes-indiánokra gondolni ­ nem állattenyésztõt kell az indián alatt érteni ­, hanem minden és mindenki barátját. S azért lehet mondani, hogy "minden", mert olyan mennyiségû az Élet, hogy nem fogom azt mondani, hogy csak 90 vagy 99%, mert ez így hülyén hangzik.

A saját népünk hibáit is rendbe kell hoznunk. Mi mûvészek alatt, egy-egy embert képzelünk, s nem pedig egy közös technológiát, ami közösségi ügy és feladat is. Az, hogy egy konyhára dolgozni, hogy egy helyre fusson be az összes értelme, eredménye, amivel a többi mûvész is tud gazdálkodni.

­ Mi itt hülyeségekben vagyunk benne. Itt van ez az egész színész gárda. Tulajdonképpen nincs szakmájuk. Vagy ez az újságírói dolog, ami szintén nincs úgy megbeszélve, hogy jó legyen. Nincsenek sport-telepeink, sportjaink, iskoláink. Teljesen elõrõl kell alkotnunk az egész mûvész-népet. Ez egy nagy munka, viszont elõbb-utóbb egyenesbe lehet tenni. El kell kezdenünk rajta dolgozni. Sokan vagyunk. Abból kell kiindulni, hogy a mûvész-nép tehetséges. Most úgy nézünk ki, mint akik meghülyültek. Ez az ágról-szakadt kis nép: színészek, akiknek nincs szakmájuk Úgy értem ezt, hogy amíg nincs alkalma kifejezetten alkotó munkában részt venni ­ aminek a szövege is képez téged ­, hanem egy rekonstruáló szintben kell részt vennie, mondjuk egy balesetet kell rekonstruálni, vagy egy Jó napot kívánok-ot kell rekonstruálni. A színészi munka abból áll, hogy ezt úgy mondom ­ olyan természetellenesen ­, hogy tudod, hogy színész-munka. Ezért marad a színész buta. Mert egy életen át krimiket forgat, egy életen át mellébeszél, egy életen át a Ványa bácsi megy a színházban. Ki tudom számítani itt a noteszban is, hogy ebbõl semmit se fejlõdik. És akkor ott van a kollega ennyi és ennyi évesen, és totál butuska szegény. Érted? És még le is lett maflázva, pedig egy rendes ember. Most ilyen színész kollégáink hány százezren vannak? De tulajdonképpen senki sem öngyilkosjelölt, hiába krimizik végig egy emberéletet, vagy nem tudom miket játszik Nekünk nyilvánvaló érdekünk, hogy gyönyörû szövegeink legyenek, az életet megéneklõ ragyogó mûvészetünk, és ha ebben akárcsak rekonstruktõr-szerûen veszek is részt, még az is képez engem. És boldogságban tart, mint egy új színészt, miközben ez nem is akkora feltaláló-mûvelet. De így, hogyha a hülyeségben dolgozik az illetõ

­ Munka-templomaink ­ ahol egyébként is más jellegû munka lesz ­ fölváltják majd a színházat. Egyrészt lesznek templom-parkok, templom-iskolák, külön rendõr-templom, állatok-temploma, a növényekhez szóló, az államhoz, vagy például a csillagokhoz, a szerelemhez szóló templom ­ mely egyben a családé is ­, szenzációsan megoldva. Gyönyörû, vezethetõ képeink, irodalmunk, szobraink lesznek hozzájuk, amiket mindig be tudunk építeni, s ez megoldja azt, hogy okos legyen a mûvészet és okosabbak tudjunk lenni mi is. Ezek mind fejleszthetõ munkák, aminek így a társadalomban is az lesz a jelentõsége, hogy az embereket melegen a lélekben tudja tartani.

A mûvész-szakma feladata: a mûvészetnek össze kell foglalnia az összes tudományt, ami van, köztük a bogarak, az ásványok, a növények, az elemek, a fémek, a gázok, a csillagok tudományát. Ez az emberek szakmája, és ezt egy nyelven, mûvész-nyelven kifejezni, ez a mi dolgunk. Ez az egyesített anyag, ami egyben varázs-anyag is. És ez a mûvész-nyelv fontos, hogy szóljon az emberekhez. Van az a szó, hogy népzene. Ezt úgy is föl lehet fogni, hogyha van népzene, akkor van népszöveg is. Népzene akkor lenne, ha lennének mûvészek, akik komoly, ragyogó zenét készítenek, amibõl népzene válhat. És lenne népi szellem, amibõl a népzene ­ ha lenne kiváló mûvészet, aminek erõs szelleme van ­ ki tudna nyílni, fejlõdni. Ha ez nincs, akkor van a kommersz. Ez a profi-kommersz ügy, ez egy olyan dolog most, ami elveszi a népmûvészet⁷ helyét. Azért kínos az egész, mert nincs színe, szaga, nincs karaktere, nem lehet vele mit kezdeni. Nem szabad ostorozni emiatt senkit, a mi dolgunk a föltárás és leépítés. Szóval könnyedén. Inkább humorizálással.

Értenünk kell, hogy az egész népünk egy kulturális csõdben van. Az egész mûvész-nép. Sajnos, még technológiailag is. Szóval így, ahogy elkészítenek egy szobrot, ahogy képzelik, hogy rajzolni kell, vagy ahogy képzelik, hogy egy balettosnak mit kell csinálni, mert egyébként rossz táncos. Az egész olyan merev, ezek mind ilyen mellément dolgok...

Nekünk, hogy ki tudjunk kupálódni, nyilvánvaló, hogy értenünk kell az állatok a nyelvét. Ezt föl kell vennünk újra a programunkba, mert az állatokkal nem tudunk így találkozni, hogy mindenhol hentes-bolt van, hogy minden ember éttermi-állatbarát, s végsõ soron nem barátja az állatoknak. Távol élünk az állatoktól, s a bogaraktól, a növényektõl, a csillagoktól is távol vagyunk, automatikusan. Hozzájuk már el se jutunk, a Planéta-személyiségéhez meg egyáltalán nem. Tehát ez a jaj Istenem", ez is már csak a semmibe megy el.

­ Kellenek emberek, pionírok, mint ti, én, meg mások, akik hajlandóak ­ remélem ­, megcsinálni azt, hogy maguktól végeznek tudományos munkát, egyesítenek bennünket, és dolgoznak ezen, hogy megismerjük a dolgokat, hogy föl tudjunk építeni egy jó mûvészetet mindenhol a világon. Hogy a világunkon, tehát a Planétánkon, így az emberiség-testen belül össze tudjunk tartani... Esetleg adunk egy új nevet a mûvész-népnek, hogy fölismerjük egymást. Egy kis szignált. Valami hangszignált. Megoldjuk! A mûvész-népre létfontosságú szükség van Afrikában is, mert tragikomikus kárt okoz az, hogy az emberek nem tudnak a mesében találkozni. Kongóban sem, Koreában sem, Afganisztánban sem, Milánóban sem, Hollywoodban sem. Így nem tart össze minket semmi.

Nincs mesénk, s ezáltal az élõ emberek, vagy például az anarchisták fantáziáját semmi se tudja pallérozni. Semmi. És ezért van az, hogy a szegény politikusok is csak úgy kezelik õket, mintha õk egy ilyen tényleges ellenzéki faktor lennének. Tulajdonképpen totál mûveletlen embertársakról van szó, akiknek nincs meséjük, mert még nincs elkészítve az új mese.

SzE: Mi a mese?

JH: A mese alatt nem a hagyományokat kell értenünk, hanem ­ ahogy az elõbb mondtam ­, a mese az az egyesített anyag. Tehát minden tudomány együtt ­ bogaraknak, állatoknak, növényeknek, csillagoknak a tudománya, amit mi emberek tudhatunk róluk ­, ez az egyesített anyag, ami mondjuk kiad egy mese-anyagot, ami varázs-anyag⁸ is. Pont, mint egy fazékban, vagy egy lombikban, ahol valami plusz is kijön. Mert ennek a lefordítása, ennek az egyesített anyagnak a belsõ szerkezete identikus az Univerzum szerkezetével. Tehát, hogy úgy mondjam hivatalos és tudományos, ha ezt jól végezzük el. Most ebbõl a mesébõl ­ amit Új Bibliának ⁹ is nevezhetünk ­, tudunk gazdálkodni, ez az, ami közös, mint a kémiában a Mengyelejev táblázat. De a matematikában is hasonló életegyenletek vannak. A mûvészet is kozmikus, kozmikus úton halad. Mindenhol van mûvészet, mindenhol van egyesített anyag ­ és szükség is van rá ­, és mese-anyag is.

Itt van a mûvész-nép, aki a mesében tart minket, s ott vannak a politikusok, az államszervezés a másik oldalon. S ha ez a mese-rész nem tart minket össze Láttam a kongói püspököket. Ott ezek az emberek, ezzel a kereszt-dologgal tulajdonképpen teljesen komikusak. S akkor jönnek a mezõgazdasági dolgozók, és próbálnak táncolni. Ugyanakkor a régi vallásuk meg már egyáltalán nem igaz ­ mondjuk így ­, az állattenyésztés miatt. Ezért a mesében komolytalanok.

Mint az araboknál is, ott azért van ez a randalírozás, mert nem jó a vallás se, tehát nem tartja össze az embereket. A lélek hiányzik, az, hogy a lélek lenne maga a mesénk. Az is egy egyesített anyag. Ha így vesszük, a lélek kisugárzása, s az egyesítve. A lélekre lenne szükség ezeken a helyeken, ahol az embereknek óriási igényük is van rá, és ahol tradíciója is van a mesének, a szabad világban, Kongóban, Afrikában. Ha ez nincs meg, akkor az emberek panganak, unatkoznak, és ebbõl születik az anarchia és randalírozás. Politikailag ugyan rájuk lehet szólni, hogy hagyjátok abba, de nem történik semmi. A politikusok ezt nem tudják egyedül megoldani. A mûvész-népnek kell ezzel az Új Bibliával a világunkat egybe terelni és összetartani. És hát boldoggá tenni az embereket. Ez egy kötelezõ program. Mert az egy õrület, mikor a filmeket arra használják, hogy a nézõket jól fölidegesítsék, fölzaklassák, s aztán vége, mehetnek haza. Ez egy helytelen viselkedés. Nem szabad már csinálni. És nekünk, és nektek is önérzetesen végig kell gondolni, hogy mi a kötelességünk? Amíg mi részt veszünk a részletek közötti rendcsinálásban, semmi sem történik. Azért ez a globál méret: ezt a méretet nem tudjuk elérni, ha nem vagyunk barátai a dolgoknak. Akkor nekünk sem ér össze. Azért van az, hogy jóindulatúak is vagyunk, és tovább képezzük magunkat.

­ Az állatokat csak mi tudjuk megvédeni, mi mûvészek. Innen, a mi szellemünkbõl tudja majd megérteni a többi ember. Mert az állattenyésztés 12.000 év óta kombináló dik az állatkínzással, és az állatok deformálásával. A Föld, mint Planéta-személyiség még üzemelni fog ötmilliárd évet. Most az ûrhajózás hajnalán vagyunk, így ezt nyilván le kell váltanunk ­ mint technológiát ­ az állat evést. Gusztustalan is. Miféle egy ipar ez? Merõ szenvedés az egész. Nyomorékokat tenyésztünk, tizenhétféle olyan állatot, ami szívbeteg, csontbeteg, ízületbeteg, idegbeteg. Ezeket esszük, isszuk, szoptatva vagyunk tõlük, az ikráikat megesszük, a bõrükben járunk. Ami meg totál betegít. És nincs rá okunk, mert van mást enni. El kell kezdenünk mérnöki munkát végezni, fölépíteni egy új mezõgazdaságot. Nekünk mûvészeknek ezt propagálnunk kell. Nem az állatevõkkel kell vitatkozni, hanem ügyesen elhelyezni ezeket a nézeteinket. Ez az állatevés azért sem jó, mert a filozófiánknak is ­ vadászmezõ", meg a nagy hal megeszi a kis halat" ­, ez a rákfenéje, hogy nem tudunk másként gondolkodni. Nincs is rá alkalmunk, mert maga a hullaevés az értelmünkbe is kerül. Nem tudunk kibontakozni miatta, s emiatt high-állapotba is alig lehet eljutni. Be kell rúgni, vagy nem tudom, mert ebbõl máshogy nem tudunk kibontakozni.

És azon kívül itt van, hogy hatmilliárd állat szenved a Földön. Naponta! Olyan körülmények között élnek ­ ha magadra vennéd egy állat sorsát, akkor elámulnál ­, például a csirkék között van vagy háromszáz-millió, amelyik hivatalosan is egy 1632 centis ketrecben él. És mögötte is, alatta is, fölötte is, végig ketrec van neon-fényben. Tehát ott születik, ott él, és onnan ugrás a fazékba, vagy a kis zacskóba. Három-hat hét alatt. Vagy van amelyik tojatva van. Meg ott vannak a tehenek, akik az emberiséget szoptatják. Naponta nem tudom hány liter tej, mert a nagy pohár hideg anyatej az reggelente olyan egészséges. Ezeket nekünk mindig meg kell említeni a jövõben, bármilyen unszimpatikussá is tesszük magunkat. És persze az is tény ­ mondtam az elõbb, hogy nem vitázni kell, s nem megszégyeníteni az embereket, hanem ezt így nálunk mûvészeknél lerendezni ­, hogy ez nehéz, mert a hullaevés kicsit olyan, mint a heroin. Nem nagyon tudnak leszokni róla. Erre is úgy rákapott mindenki. Van ennek valamilyen szaga. És ha bejön valami kis sonkaszag, vagy ez a tyúkleves-szag, akkor már beindul a folyamat. Ebbõl nekünk ki kell jönni. Ez nyilvánvaló. Ugyanakkor meg vannak azok az érvek, hogy az állatok is eszik egymást, ezért kell nekünk ezt Hát tudjuk, hogy nem így van, tehát a kollegáinkkal együtt nekünk egy új állat-életrajzot, egy új állat-mechanikai képletet kell fölvázolni az emberek számára, aminek különféle biológiai könyvekbõl te is, én is, õ is mindig utána tudunk lapozni. Összeállítjuk, és tudjuk, hogy hogy van. Az állatok is társadalomban léteznek. A bogarak is, teljesen szoros társadalomban, mindegyiknek szakmája, külön szakmai tudása van. Az állatok közt nagyon sok rendõr van, majdnem mindenki köztisztasági is, szóval felelõs a tisztaságért. Õk is dolgoznak. Az állatokat meg kell értetnünk, és ha értjük az állatokat és terjesztjük az állatok modern, kozmikus, és mechanikai képét, és tudunk vele érvelni, azzal tudjuk segíteni az embereket is a társadalommal együtt dolgozni, a politikusokkal, és nem ez ellen.

Ezen kívül meg egy új konyhát is kell a minisztériumnak, és a parlamentnek ­ mint egy programot ­ kijelölnie, hogy akkor ez és ez lesz, mert az állatevést erõsen visszavesszük. És akkor ilyen iskolákat, és átvezetõ szakembereket is kiképeznek. Új szakácsokat, új mezõgazdaságot. S, hogyha ezt programba tudjuk venni, akkor meg is tudjuk csinálni. A politikusokkal is együtt kell dolgozni. Mint jó barátokat kell kezelni õket, és az újságírókat, meg a nem annyira szimpatikus politikusokat is institutor kollegáknak venni. Õk nem akarnak rosszat ­ azt figyeltem meg ­, az egy ilyen humbug volt. Engem hamarabb megértettek már politikusok, mint mûvészek. Mert a logikájuk jobban fog erre. Úgyhogy, ha logikusan érvelsz, a társadalom számára történõ dolgokat hamarabb megértik.

A mûvészeknél ez nem nagyon esik le, ez a tantusz.
­ Nekünk itt a Földünkön van egy állattenyésztõ kultúránk. És van ez az állattenyésztõ korban született, azon kívül a keresztény világban született, meg a mohamedán világban született mûvészetünk. Ez a mûvészetünk nem tudott indián lenni, mert egy más alapból indult. Ez azt jelenti, hogy a nacionalista-állattenyésztõ, és keresztrefeszítõi bázisból kinyíló mûvészet, nem is mûvészet. Nem is lehet, mert a mûvészetnek egyesítenie kell mindent. Most ebbõl a keresztény-, nacionalista-, állattenyésztõ talajból kinyíló mûvészetre lehet mondani ­ és kell is mondani ­, hogy sajnos nem jó. Nem felel meg annak a követelményeknek ­ nem is követelménynek ­, annak a normának, ami az ûrhajózás korában nekünk kell.

SzE: Mi az ami megfelel?

JH: Hát minimum az Indián-iskola. Szóval minimum az, hogy ­ a minden és mindenki barátja útján ­ végre az emberiség nem nacionalista méretekben gondolkodik. Nem csak arról van szó, hogy egy Magyarország méretében gondolkodom, hanemhogy idõben is csak egy Svájc vagy Magyarország léptékében. Tehát nem ötmilliárd évben gondolkodik ott a mûvész ­ vagy az Univerzum alakulásával együtt tizenötmilliárd évben ­, hanem csak nyolcszáz vagy kétszáz évben, ami egy ilyen helyi gondolatokkal átszõtt, helyi történetekben született valami, illetve azt illusztrálja. Most ezek a helyi dolgok, bármilyen szépen is vannak elkészítve, érdektelenek az ûrhajózás korában, ahol nekünk olyan mûvészetre van szükségünk, ami integrálja az egészet, amit egyáltalán megismerhetünk. Plusz még a galaktikát is beveszi, ezt a hatalmas nagy és Új Bibliát, ezt az új történetet, amivel mi most konfrontálódunk.